Egy fészek üzenete


Akár szóban vagy tettben, viselkedésben vagy kifejezéseinkben, hogy az erdő szélén vagy éppen egy templom padjában, mi mindig kommunikálunk.

Így történt ez az elmúlt év karácsonyi szentmiséjén is, jobbra a második
sorban, ahol tanúi lehettünk — amennyiben ezt a szívünkön
keresztül „néztük“ — Saint-Exupéry Kis Herceg(nőj)ének és az őt végtelen türelmes szülői szeretettel szelidítő „Rókának“ a viselkedésének, összesimulásuknak.

Őszintén bevallom, hogy az egész szentmise alatt ennek a csodálatos jelenségnek a hatása alatt voltam, amiért ma is hálás vagyok, hogy átélhettem. Mert megértettem, hogy az élet LÉNYEge a szemek részére tényleg nem látható. Mert a jót csak a szívünkkel tudjuk felfogni, „meglátni“.

S erről a „jó“-ról szeretnék a következő sorokban beszámolni.

„Nomen est omen”. Gyönyörű, koratavaszi napsütésben érkeztem az interjú Frühlingstrasse-i színhelyére, ahol, ha nem is csengővel, de névreszóló zászlócskával és rajzokkal megajándékozva kísért be kis ministránsunk, Anna a barátságos, ugyancsak napsütéses nappaliba, hogy Júliát és Szüleiket köszönthessem. És az említett karácsonyi atmoszféra, a láthatatlan „jó” érzése
a terített asztal köré telepedve úrrá lett megint mindnyájunk szívén. És ez nem
a finom pogácsák illatának következményeként magyarázható.

Asztalbontás után a gyerekek, kihasználva a szép időt, a télikertben kreativan tevékenykedtek, s amíg Edit, a ház asszonya részben a gyerekek felügyeletével,
részben pedig az ebéd maradványainak eltakarításával volt elfoglalva, mi Zoltánnal
„nekiláttunk a bemutatkozásnak”.

Zoltán 2001-ben a Budapesti Műszaki Egyetem informatikai karán fejezte be mérnöki
tanulmányait.

Pályafutását egy szakmai konferencián tartott sikeres előadása után, mint a Bécsi Műszaki Egyetem disszertánsa egy gráci cég projektjében kezdte el. Így kutatómunkája során közvetlen kapcsolatba kerülhetett a valós mérnöki gyakorlat
közben felmerülő problémákkal is.

Az évek folyamán a hétköznapi munka, a projektvezetéssel járó operatív teendők, a részben Bécsben, részben külföldön dolgozó munkatársak tevékenységének koordinálása, továbbá az időközben gyermekekkel bővülő család mellett mind  kevesebb idő jutott a doktori munka elkészítésére.

De végül győzött a szorgalom és a család kitartó támogatása, és a Bécsi Műszaki
Egyetemen Zoltánt a technikatudományok doktorává (Dr. techn.) avatták, miután
2013. február 1-én sikeresen védte meg mérnöki vizualizációval foglalkozó doktori értekezését.
A sütemény és kávészünet után rövid kiruccanást tettünk a gyerekek világába, hogy megcsodáljuk játékaikat, a rajzokat és Anna hétvégi rendben ragyogó íróasztalát.

Helyet cseréltünk. Most a ház ura gyűjtötte maga köré a gyerekeket, hogy Edit tudjon
beszámolni a kezdetekről, iskolai éveiről, a soproni kereskedelmi szakközépiskolában
szerzett érettségijéről.

Egyetemi (MSc.) tanulmányait a soproni Erdészeti Faipari Egyetemen kezdte, de az intézmény időközbeni névváltozásai miatt a Soproni Egyetemen folytatta, végül pedig a Nyugatmagyarországi Egyetem közgazdaságtudományi karán fejezte be.

Az egyetem utolsó évében 1999-től már Budapesten dolgozott, mint junior tanácsadó. Elsősorban folyamatmenedzsmenttel foglalkozott.
2001 őszétől Győrben, mint Microsoft termék managerin kezdi el munkásságát, majd
egy évre rá, 2002-ben Budapesten egy ismert számítástechnikai eszközöket értékesítő cégnél helyezkedik el 2005 őszéig, ahol Microsoft termékek, e-learning
tananyagok és egyéb informatikai szolgáltatások értékesítésével foglalkozik.
Edit és Zoltán 2002 március végén ismerkedtek meg — találtak egymásra — Sopronban és 2004 szeptemberében esküdtek egymásnak örök hűséget Osliban, a Hanság gyönyörű búcsújáró templomában.
S habár ezzel már eldöntöttétek, hogy a fiókáknak mindig egy biztos repülési irányt
fogtok megadni, mert soha nem repültök ki a fészekből különböző irányokba, Zoltánnak még szorgalmasan kellett hétvégenként az államvasutakat támogatnia,
hogy Edit is otthonra találjon Ausztriában.

Edit, mint a gráci Volkshochschule magyar szakos tanárnője hetente kétszer is próbálod anyanyelvünk szépségeit megismertetni hűséges tanítványaiddal, valamint a heti privát „Kaffeekränzchen” alkalmával barátaitokkal is.
Újságunk utolsó oldalán már most szívből gratulálunk Júlia 3. születésnapjára február
26-án és Annát nyolcadjára köszöntjük majd a tavasz érkezésével, március 21-én.
Kedves Edit, Anna, Júlia és Zoltán. Ezúton mondok Mindnyájatoknak köszönetet a meghívástokért, az őszinte és nyílt beszélgetésekért és a tudatosan vállalt szülői hivatás megtapasztalt gyengéd gyakorlásáért.
Köszönöm, hogy szembe tudtunk nézni Egymással a szívünkkel és így megint
megláthattuk a „jót”. Das Wesentliche.

 

Koós János


Megjelent a Gráci Magyar Újság 15. évfolyamának 1. számában.

Vissza!