Most már közelebb Magyarországhoz: a Demus család


Tudták, kik azok az „éneklő kellékek”? Én nem. Demus István mosolyogva árulta el, hogy így is nevezik némi iróniával vagy esetleg gúnyosan a gráci Operaház kórusát, ahol énekel. Az öttagú család már tíz éve él külföldön. Németországból érkeztek Grácba két évvel ezelőtt. Rövidnek vagy hosszúnak számít az itt töltött két év? Akik még a vasfüggöny időszakában vagy még korábban érkeztek, azoknak nyúlfarknyi idő, akik viszont csak pár hónapja élnek itt, akár örökkévalóságnak is tűnhet. Szépen elrendezték már a dolgaikat, s ezalatt nem csak az ízlésesen berendezett lakást értem. Brigitta ugyan még gyesen van, de kíváncsian várja már, milyen lehetőséget rejteget az itteni élet. Mennyire lehet, mennyire sikerül beilleszkedni két év alatt? Milyen okok vezetik ide az embert, hogy érzik magunkat? Erről beszélgettem a Demus családdal.

István: - Mindketten Németországban fejeztük be tanulmányainkat. A zenetanári diplomát Magyarországon, a művészdiplomát Kölnben szereztük meg. Brigitta zongora szakon, én opera-, dal- és oratóriuménekes szakon végeztem. Utána állást is kaptam Kölnben. Két gyerekünk ott született, a legkisebb viszont már Grácban. Közelebb szerettünk volna kerülni Magyarországhoz, ez vezetett minket ide. Innen könnyebben tarthatjuk a kapcsolatot a rokonsággal. Az Opera kórusában kiírt állás azért tetszett meg nekem, mivel biztonságot is ígért. Ha szólista lennék, vállalnom kellene egyfajta cigányéletet, sokszor kellene lakhelyet változtatni. Ezt nem szerettem volna a család miatt sem.

Van különbség külföld és külföld közt?

Brigitta: - Németországban nehezebb volt. Kivétel persze a bürokrácia, ott ebben kevesebb részünk volt. Az iskola, az óvoda sokkal ridegebb rendszerű, itt viszont inkább az otthonihoz hasonló, nagyon meg vagyunk vele elégedve. Bár ott is jól éreztük magunkat, barátokra, ismerősökre itt könnyebben találtunk.

Az Operaház kórusának névsorát böngészve kilenc magyar hangzású nevet is találtam.

István: - Igen, Ausztria második legnagyobb színházában nagyon sok magyar kapott helyett. Nekünk könnyebb dolgunk van, hiszen nagyon jó a zenei képzés Magyarországon. Ezzel nagy előnyre teszünk szert. Ismeretes, hogy a fizetés Magyarországtól nyugatra haladva nő, a zenei színvonal viszont csökken. Részint hagyománya is van annak, hogy magyarokat foglalkoztatnak. A vasfüggöny idején a kórusvezetők jártak át Magyarországra, az ottani meghallgatásokon választották ki, ki jöjjön ki. Mellesleg sokáig magyar intendánsa is volt az Operának.

A gyerekek hogyan illeszkedtek be? Voltak nyelvi problémák?

Brigitta: - Míg nekünk az itteni tájszóláshoz hozzá kellett szokni, addig ők nagyon jól vették az akadályokat. Természetes nekik a kétnyelvűség. Dorottya most első osztályos, heti rendszerességgel jár magyar órára is. Több magyar gyermek is van az iskolában, szerencsére. Mi, szülők összefogtunk, felváltva visszük a gyerekeket az órára, egy másik iskolába.

Jut idő hobbira is?

István: - Sokszor nem vagyok esténként itthon a munkám miatt. A családomnak ez nyilván nem jó. Egyébként most játszunk egy olyan darabot, amely iskolás gyerekes családoknak nagyszerű élményt kínál, mindenkinek nagyon ajánlom. Die Liebe zu den drei Orangen (Három narancs szerelmese) a címe. Azért tudok a hobbimra is időt szakítani. Nagyon szeretek a magyar történelemről olvasni, ebben a témában nagy könyvtáram van. A családfakutatás is érdekel, saját családfámat már kilencszáz évre visszamenően fel tudtam állítani. Magyarország jelenleg nagyon szegény részére, az Ipoly-völgyébe -így szülőfalumba, Nógrádszakállra is-, ekkor telepítettek katolikus magyarokat. Őseim tehát kilencszáz éven át egy helyen éltek.

Akkor most megtört ez a vonal?

István: - Azt szeretném, ha mindkettőnk számítása bejönne. S hogy ez hol lesz, az még a jövő zenéje.


Szabó Melinda


Megjelent a Gráci Magyar Újság 10. évfolyamának 3-4. számában.

Vissza!