Dr. Horváth Jánosra emlékezünk


Nagyon megható temetésen vettünk részt augusztus elején. Dr. Horváth János fogorvost kísértük utolsó útjára. A koporsó mellett fia, Robert elevenítette fel édesapja életének fontos állomásait, leánya, Andrea pedig táncpartnerével tan-ót táncolt búcsúzóul, amely édesapja kedvenc tánca volt. A temetésen a Szász házaspár zenélt.

János és felesége, Piroska hathatósan támogatta a gráci egyesületek kulturális tevékenyégét, így cserkészcsapatunkat, majd annak megszűnése után ifjúsági és gyermek programjainkat is. Néptánc foglalkozásaink leglelkesebb táncosai voltak, és többször vettek részt a máriacelli zarándokutakon is. Jánosnak mi, gráci magya-ok, többen páciensei is voltunk.

Az alábbiakban a család engedélyével Robert búcsúbeszédéből idézünk magyar nyelven:

„Kedves Papa, kedves Család, Barátok, Lelkész Úr, Ismerősök és Páciensek!

A Papa csodálatos személyiség, mondhatnám „unikum” volt.

Szüleim 1969-ben menekültek Magyarországról Szlovénián keresztül Ausztriába, ahol néhány napi fogság után a traiskircheni menekülttáborba kerültek.

Édesapám, aki már Magyarországon elvégezte az orvosi egyetemet, hamarosan Innsbruckban altató orvosként, édesanyám pedig műtősnővérként kapott állást. Ebben a nehéz időben, 1970-ben születtem én. Egy év után Salzburgba költöztünk, ahol édesapám szájsebészként dolgozott, és megismerkedett a fogorvosi teendőkkel. Ami aztán annyira megtetszett neki, hogy elhatározta, fogorvos akar lenni. A kétéves fogorvosi képzésre Grácban volt lehetőség, így kerültünk ide, s itt született a húgom, Andrea.

Édesapám először Judenburgban kapott kisegítő állást, majd 1975-ben megnyitotta magánrendelőjét az Eisteichsiedlungban, szerencsére hamarosan szerződést kötött vele a betegbiztosító. Az volt a legfontosabb számára, hogy betegeit a lehető legjobb kezelésben részesítse, ebben édesanyám és az asszisztensek segítették.

A fogorvosi tevékenység mellett a családi ház építésében is alaposan kivette részét. Amikor a ház készen lett, végre több időt fordíthatott kedvteléseire. Előszeretettel teniszezett saját teniszpályáján, 40 éves korában kezdett csellózni és fuvolázni. Játékát betegei is hallgathatták. Nagyon szerette a házizenét, ezért szívesen muzsikált fiával. Öt nyelvet tanult egyidejűleg. Szeretett dolgozni a kertben, amelyet idővel kis „falusi gazdasággá” alakított. Több sportágat is űzött egyszerre, naponta végezte tornagyakorlatait. Szerette a táncot, különösen a csárdást és a tangót. Nagy örömmel foglalkozott unokáival, Felix-szel és Fannival. Azt, hogy ezt a rengeteg elfoglaltságot élvezni tudja, édesanyánk, az ő Pircsije tette lehetővé, aki a hétköznap nyűgeit levette a válláról.

Büszke volt arra, hogy mindkét gyermeke fogorvos lett, akik az ő szellemében viszik tovább a rendelőt.

A legnagyobb kívánsága az volt, hogy egészséges és fitt maradjon. Tartalmas élete végén a Jóisten ajándékozott neki még egy napsütéssel teli nyári napot. Élvezte a kerti munkát, málnát ültetett, fürdött a saját tavában, füvet nyírt, zenélt, sőt még teniszezett is. Úgy hagyott el bennünket, ahogy az a lehető legjobban jellemezte: gyorsan és egyszerűen, tornászás közben állt meg a szíve, de arcán büszke, elégedett mosollyal távozott.

Szívünkben őrizzük mint jó férjet, apát, apóst, nagyapát, szenvedélyes fogorvost, lelkes zenészt, táncost és sportolót.

Szia Papa!”

Dr. Horváth János hirtelen halála mindenkit megrendített. Fájó és egyben hálás szívvel búcsúzunk Tőle azon barátai nevében is, akik nem tudtak részt venni temetésén.


A GMÚ szerkesztősége 


Megjelent a Gráci Magyar Újság 12. évfolyamának 5. számában.

Vissza!