• Üdvözöljük!
  • Aktuális szám
  • Programajánló
  • Médiatár
  • Arcképcsarnok
  • Rendezők
  • Támogatók
  • Írjon nekünk!

Bemutatjuk Kovács Dénest


Kovács Dénessel 2005 őszén találkoztam először egy magyar táncházban. Azóta is rendszeres látogatója a programnak. Ugyan tánc közben vagy a szünetekben mindig adódik alkalom kis beszélgetésekre, igazából csak annyit tudtam róla, hogy szeret táncolni, nemrégen nyitott egy galériát, és néha üdvözölhetjük egymást a szentmise utáni agapén is. Amikor egy szerkesztőségi ülésen felmerült, hogy újraindítjuk Arcképcsarnokunkat,elsőre őrá gondoltam. Galéria-műtermébe hívott beszélgetésre, melyen keresztül kedves Olvasóink is megismerhetik a fiatal művészt.

Dénes Temesváron született, majd ott és Gyulafehérváron járt középiskolába. A helyi szalvatoriánus plébánián keresztül került Grácba. Egy román és egy sváb társával küldték őket jelöltként Ausztriába, hogy teológiát tanuljanak. Miután a Gráci Egyetemen Teológia Karán diplomát szerzett még két évig dolgozott egy plébánián pasztorális asszisztensként, de nem érezte hivatásnak munkáját. Pillanatnyilag nevelőként dologzik, és az ősszel fejezi be a pszichoterapeuta képzést. Utána, tervei szerint ebben a szakmában szeretné keresni kenyerét.

A gráci magyarokkal a véletlen hozta össze. Nagyon szívesen jár kulturális programokra, előadásokra, táncházba. Járt például a nemrég elhunyt Nagy Gáspár és Sütő András irodalmi estjén is. Táncházat is szervezett már, a moldvai csángó táncokat kedveli. Hazájába már több társasutat is szervezett. Nagy szeretettel mutatná be továbbra is Erdélyt és Moldvát érdeklődő gráci magyaroknak is, nem csak osztrák barátainak.

A művészetekkel, elsősorban a képzőművészettel már Temesváron megismerkedett. Egyetemi évei alatt viszont rátalált mesterére, egy vorarlbergi atya személyében, aki a kolostorban rendelkezésére bocsátotta kerámia műhelyét, ahol Dénes mindenféle technikával megismerkedhetett. Minden szabadidejét Vorarlbergben töltötte, ahol szobrászattal foglalkozott. Most kisplasztikákat készít. Gráci tartózkodása, tanulmányai elvégzése közben festészetre volt lehetősége. A Krizsán Gyuri bácsival folytatott beszélgetések ihlették galériájának létrehozására. A közelmúltban elhunyt grafikusművész egy fényképes adatbázis létrehozását dédelgette, mellyel fiatal magyar művészek műveit lehetett volna a gráci közönséggel megismertetni. Dénesnek más tervei voltak. Gyakran elsétált a Zinzendorfgassei helyiség előtt, és mindig eszébe ötlött, hogy milyen jó kis galériát, lakást lehetne itt kialakítani. 2006 novemberében nyílt meg a galéria-műterem Dionysos a Zinzendorfgasse 1. szám alatt. Tervei szerint fiatal, induló magyar és más nemzetiségű művészek munkáit szeretné bemutatni. A galéria, melynek aktuális kiállítása május 15-én nyílt meg „Himmelsnah” címmel, szerdán 9-12, kedden és csütörtökön 18.30-21 óráig, valamint előzetes megbeszélés alapján (tel. 0650/83-12-624) látogatható. Kővágó Nagy Imre festő és Petrás Alina keramikus munkái július 14-ig tekinthetők meg. A további tervekben egy szebeni szász festő-grafikus kiállításának megszervezése szerepel.

Szerkesztőségünk és kedves Olvasóink nevében is köszönöm a kellemes beszélgetést, valamint jó munkát és sok sikert kívánok e gráci magyar kultúrkincs fenntartásához.


Petritz Judit


Megjelent a Gráci Magyar Újság 8. évfolyamának 3-4. számában.

Vissza!

  • Almási Dávid
  • Antusék
  • Asztalos Kinga
  • Benyó Erzsébet
  • Bicsérdi Kinga
  • Brenner Vilmos
  • Cresnar-Maurer Katalin
  • Csapó Edit és Zoltán
  • Csonka Vince
  • Csók Sándor
  • Csrepka Róbert
  • Demus Brigitta & István
  • Gruber Károly
  • Gombkötő Erzsébet
  • Hetényi Balázs & Agnese Callegari
  • Horváth Csaba
  • Horváth János
  • Hutterer-Pogány Irene
  • Juhász László
  • Komon Erika
  • Kovács Dénes
  • Kovács Tünde
  • Kraetschmer-Kornis Katalin
  • Lanzmaier-Ugri Katharina
  • Molnár András
  • Molnár Éva és Kund
  • Molnár Jenő
  • Nagy Gábor
  • Nagy Réka
  • Németh Eszter
  • Neuburg Neogrády Béla
  • Olschewski Andrea
  • Osváth Klára
  • Páll Sándor
  • Primus Tünde
  • Ráth-Végh Tímea
  • Sas János
  • Solymos, Andreas
  • Stampfer Ingrid
  • Szeberényi Gabriella & Andreas
  • Szeitl Zita
  • Szécsi István
  • Tarcsay József
  • Tarcsay Tünde
  • Tricskó Tímea
  • Ugri Ingrid
  • Ugri Ingrid - új cikk
  • Ugri Mihály
  • Vadon Pál
  • Veit Zita
  • Winkler Georg & Ines
  • Zimics Béla
  • Zilahy Péter

Aktuális


Megjelent a Gráci Magyar Újság

2025-ös Különkiadása.


Közelgő események:

 

Január 15-én

Magyar Színház Grazban

 

Január 19-én, 16 órakor

Ökumenikus istentisztelet

 

Május 24-én

Grazi Magyar Bál

 

Részletek a Programajánlóban.

 

Impressum | Datenschutz | Sitemap
© 2010 Gráci Magyar Újság
Abmelden | Bearbeiten
  • Üdvözöljük!
  • Aktuális szám
  • Programajánló
  • Médiatár
    • 22. évfolyam
    • 21. évfolyam
    • 20. évfolyam
    • 19. évfolyam
    • 18. évfolyam
    • 17. évfolyam
    • 16. évfolyam
    • 15. évfolyam
    • 14. évfolyam
    • 13. évfolyam
    • 12. évfolyam
    • 11. évfolyam
    • 10. évfolyam
    • 9. évfolyam
    • 8. évfolyam
    • 7. évfolyam
    • 6. évfolyam
    • 5. évfolyam
    • 4. évfolyam
    • 3. évfolyam
    • 2. évfolyam
    • 1. évfolyam
    • GMM
  • Arcképcsarnok
    • Almási Dávid
    • Antusék
    • Asztalos Kinga
    • Benyó Erzsébet
    • Bicsérdi Kinga
    • Brenner Vilmos
    • Cresnar-Maurer Katalin
    • Csapó Edit és Zoltán
    • Csonka Vince
    • Csók Sándor
    • Csrepka Róbert
    • Demus Brigitta & István
    • Gruber Károly
    • Gombkötő Erzsébet
    • Hetényi Balázs & Agnese Callegari
    • Horváth Csaba
    • Horváth János
    • Hutterer-Pogány Irene
    • Juhász László
    • Komon Erika
    • Kovács Dénes
    • Kovács Tünde
    • Kraetschmer-Kornis Katalin
    • Lanzmaier-Ugri Katharina
    • Molnár András
    • Molnár Éva és Kund
    • Molnár Jenő
    • Nagy Gábor
    • Nagy Réka
    • Németh Eszter
    • Neuburg Neogrády Béla
    • Olschewski Andrea
    • Osváth Klára
    • Páll Sándor
    • Primus Tünde
    • Ráth-Végh Tímea
    • Sas János
    • Solymos, Andreas
    • Stampfer Ingrid
    • Szeberényi Gabriella & Andreas
    • Szeitl Zita
    • Szécsi István
    • Tarcsay József
    • Tarcsay Tünde
    • Tricskó Tímea
    • Ugri Ingrid
    • Ugri Ingrid - új cikk
    • Ugri Mihály
    • Vadon Pál
    • Veit Zita
    • Winkler Georg & Ines
    • Zimics Béla
    • Zilahy Péter
  • Rendezők
  • Támogatók
  • Írjon nekünk!