Bemutatjuk Kraetschmer-Kornis Katalint

 Kedves Kati, a „kinnfeledkezett” hontársak közé tartozol. Elárulnád ennek történetét?

Ez valóban így is van. Magyarországon születtem. Szüleimnek, akik három serdülő lányuk mellett még beteg és idős rokonokkal is törődtek, csak 1972-ben sikerült egy olyan turistavízumot szerezniük, mely feljogosította őket arra, hogy az egész családdal — öt személy — együttesen keljenek egy háromhetes „nyugati” nyári útra Ausztria felé. Miután ez akkoriban még nem volt mindennapi esemény, az itt élő rokonság már a megfelelő lázban és különböző tervekkel várta családunk érkezését.

Nyarunk nagyon szépen sikerült, sokat láttunk, tanultunk, új és kedves ismerősökkel találkozhattunk. Esténként, a családi asztalnál mind többször esett szó arról, hogy mi lenne, ha nem térnénk vissza Budapestre. Tartózkodásunk utolsó napjaiban sikerült megoldást találni a pestiek gondozására. Így maradtunk Bécsben.

Hála Istennek! De miután vége volt a nyári szabadságnak, s kezdődtek az iskolák, hogyan alakult tovább életetek?

Testvéreimmel rögtön beiratkoztunk a Sacré Coeurbe, hogy folytassuk középiskolai tanulmányainkat. Az iskolaév végére már a német nyelv kivételével megint kitűnő eredményt tudtam felmutatni. 1973-tól kereskedelmi akadémiára jártam, és 1978-ban leérettségiztem.

Ezután egy osztrák részvénytársaságnál kaptam állást, ahol 5 évig dolgoztam. Közben megismertem leendő férjemet, aki ma is egy pénzintézetben dolgozik. Összeházasodtunk és 1984-ben megszületett Nikolaus, majd 1986-ban Bence fiúnk, akiknek a következő tizenöt évben szeretetteljes és boldog családi fészket tudtam nyújtani.

1999-től 2009-ig félnapos munkát vállaltam egy PR-irodában, s 2010 februárja óta a kislányunokám boldog nagymamája vagyok.

Szabadidőmben az itteni plébánián dolgozom. Közben sikeresen elvégeztem a kétéves bécsi teológiai tanfolyamot. Továbbá a Szent István Egyletben éveken keresztül a bécsi magyar bál megrendezésében vettem részt.

Személyiséged, otthonod és szerény magabiztosságod kiapadhatatlan erőforrásokra enged következtetni. Elárulnád ennek titkát?

Ha ilyen közvetlenül kérdezel, akkor én is így válaszolok.

Az első a szülői ház szeretetteljes melege. Az otthon, amely a másodikat közvetítette, ahogyan éltünk ott; az Istenbe vetett hitet, amelyet szüleink példaképként gyakoroltak.

Édesapám tízéves koromban a következőket adta emlékkönyvembe jegyezve útravalóul, amely egész életemben, mint vezérfonal kísér: „Ne szebb, okosabb, híresebb vagy gazdagabb akarj lenni, hanem jobb és becsületesebb, mint a többiek...”

Ezért vállaltam el a Központi Szövetség főtitkárságát, hogy ott céltudatosan törekedjünk egy közös eredmény elérésére, tovább fejlesszük az összetartozás érzését, s legyen egy központ, mely egy hanggal tudja érvényesíteni mindannyiunk elképzelését, kívánságait.

Szeretnék autentikusnak maradni munkámban, és szeretettel szolgálni személyiségemmel.

Köszönöm a beszélgetést:
Koós János