A Kodály-módszer a 20. századi magyar zenei nevelés alapja, egy olyan zenepedagógiai koncepció, amely már óvodás kortól a zenei készségek megőrzésére, továbbfejlesztésére nevel. A Kodály-módszer egyik sarokkövét jelentő szolmizációs rendszert a magyar zeneszerző újította fel, és némiképp korszerűsítette. A relatív szolmizáció elsajátításához szükséges zenei példákat Kodály a népzenéből merítette. Harminc éve a világ zenei nevelési nagyhatalomnak tartotta Magyarországot, csodájára jártak a Kodály-módszernek.
Erre a sikeres magyar zenepedagógiai hagyományra épül a gráci Talentum Zeneiskola oktatási módszere. Mag.a Nagy Rékával, a zeneiskola alapítójával két hegedűóra között beszélgettem.
A zenei alapképzést szülővárosodban, Pé csett kaptad. Az érettségi után Ausztriába kerültél. De miért pont Grácba?
Ennek szakmai és családi oka van. Az országos Koncz János hegedűversenyen ismertem meg tanáromat Prof. Christos Polyzoidest. Az első évben Leobenben laktam a nagybátyámnál, onnan jártam be a gráci Művészeti Egyetemre (KUG). Egy évvel később költöztem Grácba. Huszonkét évvel ezelőtt én voltam a negyedik magyar diák a KUG-on.
A rendszerváltás után viszont egyre több ma-yar zenész választotta tanulmányai színhelyéül városunkat.
Próbáltam mindenkinek segíteni. Ha szükség volt rá, tolmácsoltam, elkísértem a kötelező orvosi vizsgálatra, vagy szállást adtam. Eleinte mindenkit meghívtam egy első ebédre. Egy ilyen alkalommal ismerkedtem meg Szebeny Szonival és Molnár Andival, akikkel azóta is szoros barátság köt össze. Közösen érleltük a zeneiskola gondolatát is.
De mi volt a kiváltó ok?
Tíz év tanulás és további tíz év turnézás, majd a második gyermekem születése után úgy gondoltam, hogy igazi otthont szeretnék teremteni a gyerekeimnek, és emellett megvalósítani régóta dédelgetett tervemet, a sikeres magyar zeneoktatási módszer „honosítását” Grácban.
A Talentum csapata olyan kiváló magyar zenepedagógusokból áll, akik Grácban szereztek diplomát, és itt találtak új hazára.
Az alapötletet az adta, hogy a stájerországi vonósok utánpótlását a zenei tehetség korai felismerésével és támogatásával szeretnénk elősegíteni az egyedülálló Kodály-módszer segítségével. Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek és fiatalok ne csak általános zenei képzésben részesüljenek, hanem azáltal, hogy konzekvensen foglalkoznak a zenével, a zene a hétköznapjaik részévé váljon.
A Talentum zeneiskola fontosnak tartja az elméleti és a hangszeres zenei nevelés szoros összefonódását.
Az átlagon felüli, biztos zeneelméleti tudás lehetővé teszi, hogy a hangszeres képzésben a tanár és a diák a technikára és a zenei feladatokra összpontosítson. Erre a „csomagra” nem csak vonósok körében van kereslet. A szolfézst Tarjányi Eszter és Szívkova Marianna tanítja. Csellistáink Mag.a Molnár Andrea, Szabó Tibor, Pap Judit. A hegedűt és a brácsát én oktatom. Petrák Péter a nagybőgősök jelentkezését várja. A következő tanévtől Marianna énekoktatást, hangképzést, Tibor gitártanítást is vállal, jelenlegi zongorakísérőnk, Csegzi Zsuzsa lesz a zongoratanárnőnk, Szigeti Szilárd pedig az új hegedűtanárunk.
A legkisebbek számára is tervezel foglalkozást?
Szeptembertől zenei előképzőt indítunk óvodás korúaknak magyar nyelven.
Június 11-én 17 órakor jótékonysági koncertet adtok az Andritzer Begegnungs Centrumban.
A bevételéből zongorát szeretnénk venni a Viktor Kaplan iskolába. Fellépnek a Talentum tanárai, magyar diákok és az operazenekar néhány tagja.
Köszönöm a kellemes beszélgetést, és minden jót a további tervek megvalósításához!
Petritz Judit
A TALENTUM zeneiskola honlapja: www.talentum.at
Megjelent a Gráci Magyar Újság 11. évfolyamának 3-4. számában.