Páll Sándorra emlékezünk (1938-2011)


Amint Isten látta, hogy az út túl hosszú,
a hegy túl meredek és
az élet túl nehéz lett, átölelt kezével és szólt:
Jöjj, hazamegyünk.

És a hetvennégy éves Mag. Páll Sándor 2011. december 21-én hosszú, türelemmel viselt beteg ségtől legyengülve, az útra felkészülten, csendben követte a hívást. A gráci Kálvária-templom alig tudta befogadni nagyszámú hozzátartozóját, volt tanár kollégáit, sporttársait, osztrák és magyar tisztelőit, volt diáktársait, akik utolsó tiszteletadásra gyűltek össze koporsójánál. A mise alatt elhangzott könyörgések, imák és búcsúbeszédek sejttették ugyan, ki volt ő és mit jelentett a jelenlévők számára, de élete teljességét sokunk előtt örökre fátyol takarja .

Mégis megpróbálok választ keresni a kérdésre:  Ki volt Páll Sándor?

Kezdjük el önvallomásával: „Székely családból származva a sors nekem, mint hagyományosan sok más „földimnek” is már kisgyermek koromtól kezdve a vándorbotot szánta.” A világháború vihara, a magyar történelem örömteli, majd fájdalmas fordulata Magyarországra vetette, ahol átélte a háború utáni évek és 1956 közötti embertpróbáló időszakot. „borlásaim utolsó állomása az `56-os forradalom után Ausztria lett. Több menekült diáktársával együtt Wiesenhofban (Tirol), az akkori egyik magyar gimnáziumban érettségizett 1957 augusztusában, majd ősztől kezdve Grácba került, ahol lelkes tagja lett az éppen alakuló diákszövetségnek. Részt vett a diákújság, a „Parázs” szerkesztésében, amelyet rajzai illusztráltak. A diákélet vidám oldalából úgy vette ki részét, hogy táncos teadélutánokat szervezett, és jelentős szerepet vállalt az egyesület sportéletében. Legjobb sportolóink egyike volt. A gráci egyetem bölcsész karán földrajzot és testnevelést tanult. Rockefeller ösztöndíjat kapott, majd annak megszűnése után, már a tanulmányok befejezése és a pedagógiai képesítés megszerzése előtt szaktárgyait tanította 1967-től a gleisdorfi gimnáziumban, majd azt követően Grácban egészen nyugdíjazásáig.

Időközben a sport egyre fontosabb szerepet kapott életében, amit ő élete gravitációs központjának tekintett. Az Union sportegyesületben tornászott, főiskolai, tartományi és nemzeti bajnokságokon ért el kitűnő eredményeket. Megbízott előadó volt
1980-1994 között az egyetem sporttanszékén (USI).

Tanulmányai befejezésével a pedagógusi hivatás, a sport és nem utolsó sorban a családalapítás, a gyerekek és unokák új célt és tartalmat adtak a hűséges férj és unokáiért rajongó nagyapa életének. Az öregdiák találkozók élménye és a szívében őrzött ´56-os örökség visszavezette őt körünkbe olyannyira, hogy 2002-ben, látva a MEÖK helyzetét, elvállalta az elnöki teendők ellátását. Jellemét, egyeneslelkűségét és emberi nagyságát tárja elénk, amikor azt írja: S elismerően bólintgattunk a maroknyi csoportnak, amely eddig önfeláldozóan vállalta a fáradságot kultúránk ápolása, a közösség összetartása ... érdekében. Új utat keresett. Az egyesületi élet elutasítóira és azok megnyerésére gondolva privát alapon „Kerekasztal Társalgás” címen havi találkozást indított, amely különösen ´56 jubileumi évének előkészítésében nagy szerepet játszott, és a Klub hivatalos programja lett. Az elnökséggel járó munkát a reá jellemző szorgalommal és pontossággal végezte. A sikerek önnmagukért beszélnek. Elnöksége ideje alatt gyűjtési akciót szervezett, melynek eredményét 6.000 Schillinget egy szükségben szenvedő stájer család kapta. Ezzel és az emléktábla felállításával fejezte ki köszönetünket a stájer lakosságnak az egyesület alapításának 50. évfordulója alkalmából. Az alapszabály átdolgozása, az ´56-os emlékiratok kiadása, a Gráci Magyar Újság szerkesztésében kifejtett tevékenysége mind az ő jó hírét öregbítik. Éleslátását bizonyítják a GMÚ-ban megjelent cikkei, amelyekben a generációváltás szükségességét hirdette. Jól érezte, hogy az elnöksége alatt történtekkel nagy szolgálatot tett nem csak a MEÖK-nek, hanem a gráci magyar egyesületi életnek is. Új jövőt próbált kovácsolni, időt és energiát nem sajnálva, amikor számtalan megbeszélésen próbálta meggyőzni társait az egyesületek újszerű összefogásának fontosságáról. Orvosi intelmek, a súlyos betegség energiát romboló terjedése kényszerítette a leköszönésre, de ameddig ereje engedte, tanácsaival támogatott bennünket. A MEÖK a koporsójára helyezett nemzetiszínű szalaggal átfont rózsával fejezte ki háláját elhunyt elnökének.

Ránk hagyott öröksége: Szeretném múltunk eszményértékeit jó kezekben tudni, és ugyanakkor a megújulás felé is nyitottságot látni. Kérem mindazokat, akik valamennyi idealizmust éreznek magukban, főleg a fiatalokra gondolok, szolgálják tehetségükkel a közösséget és a mindenkori vezetőséggel vállvetve munkálkodjanak a Grácban és környékén élő magyarok egyesületének megmaradásáért.

 

Ugri Mihály

 


Megjelent a Gráci Magyar Újság 13. évfolyamának 1. számában.

Vissza!