Beszélgetés Arch. Dipl.-Ing. Sas Jánossal


Sas János (a képen feleségével, Évával), akit ismerősei és barátai inkább Papi néven ismernek.
Sas János (a képen feleségével, Évával), akit ismerősei és barátai inkább Papi néven ismernek.

Hogyan kaptad a Papi nevet?

Még diákkoromban egy alkalommal meghívtam két barátomat moziba. A film után vacsorázni akartam, és barátaim elvárták, hogy őket is meghívjam. A meghívás azonban csak a kultúrára szólt, nem a „kajára”. Megsértődtek, és egy magyar film, a Dollárpapa mintájára — inkább csúfolásból — Papinak neveztek el. Ez a név azóta is ismertebb, mint az igazi nevem.

Az 50-es években, a magyar sport fénykorában, amikor mi, magyarok a helsinki olimpián harmadikok lettünk, élsportoló voltál.

Elsős gimnazista koromban egy barátom elvitt egyszer egy úszóedzésre. Az edző azonban eltanácsolt az úszástól, mert elég csúnya stílusom volt. Akkor megpróbálkoztam a vízilabdával. Csúnya stílusom ellenére gyorsan úsztam, és nagyon erős dobásom volt. Az úszóedzést a tanítás előtt hajnali ötkor kezdtem. 5000 méter leúszása után mentem az iskolába. A tanítás után következett a vízilabda edzés. A csapatommal megnyertük az ifjúsági bajnokságot. Élsportolói eredményeim után (a 400 m-es és az 1500 m-es gyorsúszásban) több kedvezményt is élveztem. A járulékokkal együtt több fizetést kaptam, mint vegyészmérnök édesapám.

1954-ben a sorozásnál megállapították, hogy 100%-os színvak vagyok. Ezért a tiszti iskolába, ahol a sportkarriert folytathattam volna, nem vettek fel. Ehelyett a határőrséghez osztottak be, ahol nem volt alkalmam az úszásra. Ennek ellenére a honvédség dunai úszóversenyén, (13°C-os volt a Duna) első lettem. A nyert serleget viszont még az átadás előtt ellopták. Sportolói pályafutásom ezzel sajnos befejeződött.

Hogy élted meg 56-ot és a határátlépést?

A katonaságnál egy Sopron melletti határőrségbe osztottak be mint őrmestert. Ott ért el az 56-os forradalom. Őrsöm tagjai mind eltűntek, féltem, hogy a várható megtorlásnál engem tesznek ezért felelőssé. Így november 4-én még egyenruhában átléptem a határt. Állomásaim Deutschkreuz, Oberwart, majd a bécsújhelyi katonai akadémia volt, ahol a magyar menekülteket gazdagon megvendégelték. Majd a Salzburg melletti Sietzenheim menekülttáborába kerültem. A táborból nem volt szabad kimenni, de karácsony előtt egyszerűen elküldtek onnan. Nyelvtudás nélkül, egyenruhában néztem meg Salzburgot, de estére kénytelen voltam megint visszakéredzkedni.

Ott talált meg egy távoli rokonom, akit édesanyám kért meg, hogy keressen fel. Náluk laktam pár hónapig, közben a halleini sóbányában sót lapátoltam. De mivel ez nem lehetett végső megoldás, elkezdtem Grácban építészetet tanulni.

Milyen volt a gráci diákélet?

Itt a carnerigassei diákotthonban laktam több magyar diáktársammal. Rövid ideig kaptam ösztöndíjat. Eleinte segédmunkával finanszíroztam a tanulmányaimat, később tervező-irodákban dolgoztam kisegítőként. Mikor a diplomámat megkaptam, az egyik munkaadóm fel is vett. Később további vizsgákat tettem le, hogy önálló vállalkozó lehessek.

Milyen érdekesebb projekteken dolgoztál?

Fontosabb megbízatásokat a postától kaptam, például a Főpostán (Marburger Kai, kantin). Rendszeresen kaptam megbizatásokat a város trafóházai nak átépítésésre. A gráci Casino és a Stefaniensaal tervezésében és az építkezés felügyeletében is részt vettem, családi házakat terveztem. Sok szakértői megbízást is kaptam. Több ausztriai projekt mellett egy nagy argentínai megrendelésen is dolgoztam. Az építkezés folyamán szükség volt egy műszaki vezetőre, így kerültem majdnem egy évre Argentínába. Ott több száz munkás dolgozott a kezem alatt. Kénytelen voltam megtanulni spanyolul. Mikor a munkám befejeződött, eljött a feleségem is Dél-Amerikába. Egy többhónapos körút során sok országot beutaztunk, rengeteg látnivalót csodálhattunk meg.

Végezetül szólnál néhány szót magánéletedről?

Évával 1970-ben házasodtunk össze. Ő rendszerint részt vett a máriacelli zarándoklaton. 1983-ban Burgenlandban vettünk egy házat, most ott élünk.


Horváth Csaba


Megjelent a Gráci Magyar Újság 11. évfolyamának 1. számában.

Vissza!