Bemutatjuk Szeberényi Gabriellát és Andreast


Véletlenül kerültem Grácba? A véletlen produkálta, hogy annyi magyarral összefutottam? A véletlen vagy nem véletlen találkozások nyitánya egy hangos „Jó napot kívánok!” volt az egyetemi beiratkozáskor. Szeberényi Andreas (magyaroknak inkább csak Szeberényi András) üdvözölt, tőle kaptam részletes felvilágosítást magyar nyelven, hol, mit kell elintéznem. Hamar kapcsolatba kerültem feleségével, Szeberényi Gabriellával is. Nem egy bírósági ügy kapcsán (bírósági tolmács ugyanis), hanem a fordítások révén, hiszen fordítóként is dolgozik. Mint később kiderült, Gabriella szülei ötvenhatos menekültek, így kerültek ide. Andreas pedig Burgenlandból származik. Gyermekeik (Anikó, Katalin, Robert) szintén jól beszélnek magyarul.

Gabriella: - Mindig fordítónak készültem, annak ellenére, hogy amikor tanulmányaimat elkezdtem, a politikai helyzet miatt még nem volt ennyi távlata a szakmának, mint manapság. Természetesen a szüleimmel magyarul beszéltem otthon. A szókincsemet az egyetemen tovább bővítettem, akkor szembesültem azzal, hogy erre még nagy szükségem van. Andreasszal is ott, a magyar szakon ismerkedtem meg.

Andreas: - Nagyapám evangélikus lelkész volt Őriszigeten (Siget in der Wart). Édesapám alapította 1968-ban a Burgenlandi Magyar Kultúregyesületet. A most is működő egyesület a magyar kisebbséget képviseli, támogatja. Az ő nevéhez kapcsolódik továbbá az 1992-ben Felsőőrött (Oberwart) létesült kétnyelvű gimnázium is.

Andreas, te is bekapcsolódtál ebbe a munkába?

Andreas: - 1991-ig voltam az egyesület titkára. Gabriella és a gyerekek Grácban laktak. Egy idő múlva nagyon fárasztónak találtam a Grác és Burgenland közti ingázást. Ezért pályáztam meg a Károly-Ferenc Egyetem Tanulmányi Osztályán az osztályvezető helyettesi állást. Azóta is ott vagyok, immár osztályvezetőként. Körülbelül kétszáz magyar diák él Grácban. Valahonnan, valakitől mindig megtudják, hogy ott dolgozom, sokan keresnek személyesen engem. Szívesen segítek nekik. A kilencvenes években aktívan bekapcsolódtam a Gráci Magyar Egyesület munkájába. Egy hirtelen betegség miatt sajnos 2001-től már nem tudtam elvállalni ezt a posztot.

Gabriella: - A magyarországi eseményeket viszont folyamatosan követjük. Nem mindegy nekünk, mi történik ott. A fordítások anyagában tükröződik a mostani, sajnos igen rossz közhangulat is. Legutóbb például az ÖBB részére készítettem folyamatosan a vasutassztrájk állásáról fordításokat. 

A bírósági tolmácsolások révén valószínűleg az élet nem mindenki számára látható, más keresztmetszetét is megismered.

Gabriella: - Igen, így van. Novemberben és decemberben például nagyon sok tárgyalás volt. Fáj látni, hogy Magyarország olyan állapotban van, hogy itt kötnek ki az emberek. Pedig tudom, hogy nagyon sok értelmes koponya lenne, vagyis potenciál van. Gondoljuk csak a magyar származású Nobel-díjasokra. Sokkal többet lehetne kihozni, mint ami megvalósul.

Ez a gondolat is mutatja, hogy szociális téren elhivatott vagy. De mindez az önkéntes munkában is megnyilvánul, amit Wolfgang Pucher lelkész plébániáján végzel.

Gabriella: -Ebben a munkában Andreas is részt vesz. A harmadik periódusban vagyok az Egyházi Tanács elnöke. Pucher lelkész több szociális intézményt is alapított Grácban (például: Vinzi-Bett, VinziHelp). Az egyik projekt a Szlovákiából származó, magyarul beszélő, Grácban kolduló romák gondozása.

Andreas: - A parókia színházi csoportjában mindketten szerepelünk. Előadásainkra mindenkit szeretettel várunk.

Gyakran jártok Magyarországra?

Gabriella: - Igen, rokonainkat rendszeresen látogatjuk. Néhány éve van egy kis zalai házunk. Úgy érzem, osztrák kétnyelvű létünket ez teljesítette ki. Maga a tudat, hogy a kis ház Magyarországon áll, nagyon sokat ad. Így már nem csak vendégként érkezünk, hanem az ottani házunkba haza is megyünk.


Szabó Melinda


Megjelent a Gráci Magyar Újság 10. évfolyamának 1. számában.

Vissza!