Bemutatjuk Zilahy Pétert


Zilahy Péter nevével találkozhatunk a gráci kulturális intézmények honlapján (Minoriten, Literaturhaus), a helyi újságok kulturális rovataiban, valamint stájer könyvkereskedések által szervezett író-olvasó találkozó meghívóján is. Az egyik ilyen plakátot ki is függesztette a sokoldalú író gráci otthonában, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a városra. A mindenkori gráci „Stadtschreiber” ugyanis a Schloßbergről, az Óratorony lábánál lévő kis kastélyból szemlélheti a várost. Persze elsősorban nem a szintkülönbség az, ami lehetővé teszi számára, hogy eleget tegyen „feladatának”, hogy más szemmel nézhesse az itteni eseményeket. Ez a központi fekvésű, de ugyanakkor teljesen nyugodt „alkotóház” lehetőséget nyújt új gondolatok megfogalmazására, régebbi ötletek átdolgozására is.

Volt már lehetőséged külföldön hasonló körülmények között dolgozni?

  Igen, hosszabb ideig tartózkodtam Berlinben, New Yorkban és Rómában. Berlinben egy régi vadászkastélyban, Rómában a Falconieri palotában laktam.

Miután megtudtad, hogy a sok jelentkező közül te jöhetsz egy évre a stájer fővárosba, mire számítottál?

Nem hittem volna, hogy Grácnak ilyen sok nemzetközi színvonalú kulturális intézménye van. Azt viszont gondoltam, hogy építészeti emlékekben gazdag, jól főznek és jó borokat lehet inni. De számos érdekes vonatkozást csak itt ismertem meg, például hogy Ferdinánd császár idején, a fontosabb üzleteket mindig magyar dukátban kötötték, mivel Eggenberg színezte az osztrák aranyat.

És mi volt az, ami téged igazán meglepett itt Grácban?

Olyan, mintha két Grác létezne párhuzamosan. Van egy nyitott és progresszív, és van egy idegenkedő, konzervatív Grác. Szerencsére jóval több olyan emberrel találkoztam eddig, aki barátságos volt és segítőkész. Nehezen feldolgozható viszont az őszinteség hiánya és a bürokrácia mögé rejtőző ostobaság. Nem értem, miért kell irigységből, önpusztító módon, egymás esélyeinek rontására törekedni (illetve túlságosan is értem otthonról).

Fél éve élsz itt Grácban. Találkoztál már magyarokkal?

Igen. Például az egyetemen a századforduló szellemi tevékenységeit, kulturális irányzatait kutató tudományos társaságnak [Forschungsgesellschaft Moderne/Postmoderne] az összejövetelén megismerkedtem veled. De ha valaki megtudja, hogy magyar vagyok, akkor mindjárt előkerül a családfájának valamelyik ágáról egy magyar ős. 

Nagyon sokoldalú művész vagy (prózagyűjtemény, verseskötet, dráma,  elektronikus megjelenés, hangjáték…). Úgy tűnik, amibe belefogsz, az nagy sikert arat. Nem egy díjat kaptál már, de az is nagy elismerésnek számít például, hogy az Utolsó Ablakzsiráf című könyvedet 20 nyelvre lefordították. Műveiddel, műalkotásaiddal te kiket szeretnél elérni?

A megfelelő embereket. Nekem nem a mennyiség a fontos. Egy jó olvasó aranyat ér – a világ minden részén. A fordítások egyébként nagyon jól sikerültek, az angolt ellenőriztem is, de a többi is kiváló fordítás, ez kiderül a kritikákból is.

Húsz perc múlva kezdődik A hosszú út közelre című drámád német nyelvű színpadi felolvasása. Milyen tapasztalataid, élményeid vannak a próbákkal, valamint más gráci projekteddel kapcsolatban?

A színészek nagyon jók, csak a szervezésen csodálkozom egy kicsit. New Yorkban percre pontosan meg volt tervezve minden. Itt tudom, hogy nyolckor kezdődik az előadás, és akkorra oda kell érnem. Egyébként dolgozom egy-két gráci projekten is, de részleteket csak később mondhatok. A Stadtschreiber feladata, hogy más szemmel nézzen Grácra, mint a többiek, sajnos ezt többen nem nézik jó szemmel…

 

[Nagyon jó szemmel nézte viszont a közönség Zilahy Péter drámájának színpadi felolvasását. Nem egyszer könnyes szemmel is, mert az író éles szemmel megfigyelt (közép-)kelet-európai viszonyok irodalmi tükrének Melanie Haupt és Jakub Kavin általi megjelenítése egy szemet sem volt unalmas. Aztán pedig még angolul szemezgethettünk az író szemei mögött rejlő világból.]

 

Veit Zita


Megjelent a Gráci Magyar Újság 10. évfolyamának 2. számában.

Vissza!