Családi délután


Rendszeresen találkozhatnak a gráci és Grác környéki családok a Magyar Gyermekklub szervezésében, legyen az gyermek-táncház, bábszínház, Mikulás várás, farsang vagy egy kellemes családi összejövetel.

 

Inf.: Horváth Zsuzsanna 0699/1852-6726 és Komon Erika 0699/1901-6763


Az aktuális programok időpontját lásd a Gráci Magyar Műsorismertetőben.


2012 október 13-án itt járt Grácban a soproni Habakuk Bábszínház. Nagy örömömre szolgál, hogy én írhatok erről a rendezvényről egy kis összefoglalót. A gyermekeim már nagyon várták, hogy egy magyar nyelvű színházi előadást láthassanak itt Grácban, és úgy láttam ezzel a többi kisgyerek és talán a szülők is így voltak. Nagyon sok család gyűlt össze erre az alkalomra. A bábelőadásról csak jókat tudok írni, mert egy kimagaslóan színvonalas és jól szervezett előadást láthattunk a Telhetetlen méhecskéről. A két előadó igazán jól bevonta a gyerekeket a szereplésbe, ami még inkább élvezhetőbbé tette az előadást. A bábok és a színpad kivitelezése is rendkívül kedves és nagyszerű volt. A közel egy órás előadást még az egészen kicsi gyerekek is nagy figyelemmel kísérték.

Azt hiszem, mindenkinek a nevében mondhatom, hogy nagyon szépen köszönjük a Gráci Magyar Gyermekklub szervezőcsapatának, Mag.a Cresnar-Maurer Katalinnak és Mag.a Petritz Juditnak és a rendezőknek, a Magyar Katolikus Közösségnek és a Magyar Egyetemisták és Öregdiákok Klubjának, hogy lehetővé tették, hogy a mi gyermekeink se maradjanak ki ebből a rendezvényből. Köszönjük továbbá Mag. Molnár Ottó atyának, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a Kálvária plébánia közösségi termét. Azt gondolom, hogy az ilyen és az ehhez hasonló alkalmak nagyon fontosak a külföldön élő magyar gyerekek számára, így biztosan a jövőben is ilyen nagy számmal vennének részt rajta a családok.

Dr. Pharm Dr. Kirilly Eszter

 

A fényképeket Fazakas Tamás bocsátotta rendelkezésünkre.


Farsangi családi délután a Kákics együttessel

2012. február 11. 


Itt a farsang, áll a bál,
keringőzik a kanál.
Csárdást jár a habverő,
bokázik a máktörő.


Az idei farsangi jelmezbálon, amit a MEÖK és az MKK rendezett, nem kanál és habverő, de számos tündérke, mesehős, vadál lat és egyéb figura járta a táncot. A talpalávalót a Kákics zenekar húzta jóizű en. Kovács Dénes nagyon kedvesen vezette a gyerekeket (és nem csak őket) kis mesék segítségével a műsoron kersztül. Jelmezbemutató is volt, ahol minden „modell“ még egy kis meglepetést is kapott. Sok anyuka és nagymama saját készítésű finomsággal emelte a közös büfé színvonalát úgy, hogy a szünetekben lehetett új erőt gyűjteni a következő táncra.

Sok család még a táncház elején is ott maradt, olyan jól éreztük magunkat, hogy nehéz volt a búcsúzkodás. Szerencsére a táncházba jöttek helyettünk elegen!

Köszönjük szépen Mag.a Petritz Juditnak és Mag. Kovács Dénesnek ezt a nagyon hangulatos délutánt ill. estet!

Cresnar-Maurer Katalin

 

A fényképeket a Cresnar-Maurer Katalin bocsátotta rendelkezésünkre.


Mikulásváró családi szentmise


2011. december 4-én, vasárnap, 10.30-kor a Kálvária-templomban (Kalvarienbergstr. 155.) családi szentmisén ünnepeljük advent 2. vasárnapját. A mise után, a plébánia nagytermében 11.30-kor együtt várjuk a Mikulást.

Az ünnepségre minden magyar családot szeretettel várunk!

Kérem a szülőket, hogy   december 2-ig jelentsék be részvételi szándékukat, hogy időben elkészíthessük a Mikulás-csomagokat. Jelentkezni telefonon (0650/ 884-9966) vagy e-mailben lehet (katalin.maurer@gmx.at).

Ezúton mondok köszönetet a TALENTUM Zeneiskola tanárainak, akik felajánlották, hogy muzsikájukkal emelik a találkozás hangulatát.

 

Cresnar-Maurer Katalin


MEGHÍVÓ

A Magyar Ovi és a MAGYIK

szeretettel meghív mindenkit
(0-99 éves korig)

a Lábíta Színház

előadására

2011. október 15-én, szombaton, 16 órai kezdettel
a Carnerigasse 34. földszinti nagytermébe!

Kérjük az érdeklődőket, hogy október 13-ig jelezzék részvételi szándékukat
Cresnar-Maurer Katalinnál telefonon
(0650/884-9966) vagy e-mailben (katalin.maurer@gmx.at) ill. Németh Eszternél telefonon (0699/1709-1545 ).

Köszönjük szépen!

A belépés ingyenes!

Rendező: MKK

Támogató: BKA


Farsangi családi délután a Kákics együttessel

2011. február 26.

A fényképeket Cresnar-Maurer Katalin bocsátotta rendelkezésünkre.


Nagyapám betleheme 

A Kákics együttes karácsonyi műsorát láthatták kicsik és nagyok 2010. december 12-én.

A fényképeket Csicsely Tamás bocsátotta rendelkezésünkre.


A magyar gyerekeknél is járt a Mikulás

2010. december 5.

A fényképes beszámolót itt lehet megtekinteni.


Grácban járt a Habakuk Bábszínház

2010. november 13.

A fényképeket Csicsely Tamás bocsátotta rendelkezésünkre.